Ha a Lélektárs fogalmat halljuk, sokunknak egyből romantikus képek jutnak eszünkbe. Tengerparti séták, meghitt vacsorák, szavak nélküli rokon gondolatok, egymásba feledkező szerelmespárok.
És valóban sok lélektárs valóban lehet egyben „duálpár” is, de az ilyen lélektárs ritka, mint a fehér holló.
Lelkünk és társbérlőink
Nem hiszem, hogy ismernék olyan embert, aki életében csak egyetlen ember iránt érzett vonzalmat, áhított szeretetet, szerelmet.
Gyerekkori szerelmeink, tinédzser ideáljaink, felnőtt párkapcsolataink jellege és tárgya egészen más és más. Az óvodás első csók izgalma és fontossága, az adott fejlődési szakaszban ugyan olyan jelentőséggel bír, mint esküvőnk napján az oltár előtt.
Ahogy személyiségünk változik, fejlődik, úgy változnak persze preferenciáink is, de az alapérzés nem változik: minden ember társra vágyik.
Szinte születése pillanatától keresi-kutatja, ki lehet, mi lehet az ő lélek-társa, és ha nem éri menet közben túl sok csalódás, szíve ajtaját bátran és örömmel nyitja meg újra és újra a betérő szíves vendégek előtt.
