Ősszel, amint a természet nyugovóra tér, és egyre barátságtalanabbá válik az időjárás, az ember óhatatlanul gondol az elmúlásra, az elkerülhetetlen halálra, fájó szívvel emlékezik elhunyt szeretteire és ismerőseire. A következő írás célja, egy kicsit kifejteni az elmúlást, kifejteni az emlékezést, és a gyászt.
A napos nyári idők után szinte törvényszerű, hogy a természet nyugovóra térjen, hogy tavasszal frissen újjászülessen.
Ehhez hasonlóan, analógiába lehet hozni a természetet magával az emberi élettel: az ember megfogan, születik, kiteljesedik, hogy aztán élete alkonyán, vagy fiatalon, nyugovóra térjen. Mivel azonban emberek félnek az ismeretlentől, az elmúlástól, a halált sötét színben tüntetik fel, tabuként kezelik, úgy gondolnak rá, mint büntetésre, mellyel amúgy is fokozzák a rémületet és a félelmet.
